Szemben a túlerővel

                      Nagy Kornél főhadnagy és Kuthy István őrnagy emberfeletti küzdelme

1944. április 3-án a II. világháború során először érte bombatámadás Budapestet. Korábban is elő fordult, hogy egy-két bombázó tévedésből, vagy vészoldás miatt Magyarország területére szórt halálos terhéből, de ezek nem okoztak jelentős károkat. Azonban ezúttal más volt a helyzet. Ezen a napon az amerikai légierő egy tervezett, szisztematikus támadást intézett a fővárosi célpontok ellen (Dunai Repülőgépgyár rt., fővárosi rendezőpályaudvar, tartalék célobjektumok). A rajtaütés során a 15. légi hadsereg 180 db B-17-es és B-24-es bombázója érkezett olaszországi támaszpontjukról a magyar légtérbe 137 db P-38 és P-47 vadászgép kíséretében. Elhárításukra magyar és német vadászgépeket küldtek. Ennek a heves légi küzdelemnek lett résztvevője az egyik Ferihegyről felszállt Messerschmitt Me-210Ca gyorsbombázó személyzete.

A riadóstart után a két gép közül az egyik fegyverhiba miatt visszafordult és leszállt. Nagy Kornél főhadnagy (a tököli Repülő Átvételi Bizottság pilótája) és lövésze, Kuthy István őrmester azonban egyenesen a támadókötelék irányába repült. Hamarosan azonban szembesültek azzal a keserű ténnyel, – amit aztán a magyar vadászoknak a későbbiek során meg kellett szokniuk – hogy az amerikaiak nyomasztó számbeli fölényben vannak velük szemben. De ekkor már benne is voltak a harcok sűrűjében, ugyanis még meg sem tudták közelíteni a bombázókat, máris egy csapatnyi P-38 Lightning vadászgép "vette kezelésbe" őket. Veszett fordulózás, nyaktörő manőverek következtek, de az amerikaiak nem tágítottak. Szerencséjük tovább fogyott, amikor Kuthy őrmester jelezte, hogy géppuskái nem működnek. Ezt az ellenséges pilóták is észrevették és még magabiztosabban üldözték az immáron hátulról védtelen 210-est. Nagy Kornél földközelbe nyomta a gépet és a háztetőket és lombkoronákat "átugrálva" igyekezett lerázni a Lightning-eket. Már-már úgy tűnt sikerülhet is, amikor a jobb motort találat érte és megsérült a pilóta jobb karja is. A tehetetlenül vergődő magyar gépnek ekkor a maradék esélye is elfogyott. Már csak a mielőbbi kényszerleszállás jöhetett szóba…
Egy újabb sorozat a Kornél előtti páncélüveget zúzta szét, melynek szilánkjai a pilóta arcába csapódtak, és bal szemére azonnal elvesztette a látását, valamint bal karján is találatot kapott. Végre talált egy leszállásra alkalmas területet és a működő motort is leállítva hasra szállt a Me-210-essel. De a halálos cirkusznak még nem volt vége, sőt most kezdődött csak igazán! A földre kényszerült gépre az amerikaiak céllövészetet rendeztek. A roncsból kikászálódó Kornél látta, hogy bajtársa olyan súlyos lövéseket kapott, hogy életét már nem lehet megmenteni…a sajátját még talán. Nem sok ideje volt ezen elmélkedni, mert a P-38-asok már a következő rácsapásra fordultak. Egy nem túl távoli biztonságosnak tűnő fedezékből nézte végig, ahogy gépét az ellenséges vadászok szitává lövik, majd dolguk végeztével távoznak.
Nagy Kornélnak szerencséje volt, mert bár egyik szemére végleg megvakult, túlélte a háborút és később még a repülést is folytathatta. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen az 1948-ban megrendezett győri Centenáriumi vitorlázó repülő versenyen dobogós helyezést ért el. A légicsatában elhunyt Kuthy István őrmestert hősi halottként temették el.

szöveg és grafika: a szerző
(az írás forrásai: https://nemzeti.net/magyarorszag-szisztematikus-terrorbombazasa-1944-ben-14695495.html, Tobak Tibor: Pumák égen földön)