Kései "huzavona"

A DO-335 rövid pályafutása...

Viszonylag kevés húzó-toló légcsavaros harci repülőgép épült a második világháború során (és manapság is csak néhány típus repül ezzel a megoldással). Ezek közül a leghíresebb a DO-335 "Pfeil" (Nyíl) volt, amely ha időben sorozatgyártásra éretté válik, bizony komoly fejtörést okozott volna a szövetségeseknek

Claude Dornier és tervezőcsapata már a második világháború előtt tervezett olyan gépeket, melyek húzó- és tolólégcsavarral épültek. 1942-ben az addigi kísérleti típusokkal összegyűjtött tapasztalatok alapján alkották meg a P.231-es modellt, mely később a DO-231 megjelölést kapta és a kiírt követelményeknek megfelelően gyorsbombázó feladatkörben kívánták bevetni. A további fejlesztéseket követően a gépet DO-335 ("Pfeil" = "Nyíl") névre keresztelték. Érdekessége volt a törzs elejébe és közepébe épített DB603-as erőforrás, melyek elöl, illetve hátul is hajtottak egy-egy háromágú légcsavart. A megoldás előnye volt, hogy az egyik motor meghibásodása esetén nem lépett fel oldalirányú eltérítő erő, mint a hagyományos - szárnyakon kialakított- hajtóműelrendezés esetében. A pilóta a páncélozott kabinban kapott helyet, melynek ülése katapultálható volt. A gép elhagyása előtt a vezérsíkokat és a hátsó légcsavart egy piropatron segítségével le kellett robbantani, így a menekülés kevésbé voltveszélyes a pilóta számára. A gépágyúk a légcsavarkúpban és az orr-rész tetején kaptak helyet.

Fent: a DO-335 V1 prototípus berepülése.

A prototípus 1943 október 26-án emelkedett először a levegőbe. Gyorsnak és könnyen kezelhetőnek bizonyult már az első próbák során. Egy motor leállása során is képes volt 500 km/h feletti sebességet produkálni. A tervezők a repülőgép számos alváltozatát megálmodták, de a gyakorlatban csak kb. 37 darab DO-335 készült el. Kétüléses kivitelben építették az A-10 és A-12 oktató- valamint a V-10 éjszakai vadászgépet. Ez utóbbit két darab, a szárnyakba épített 55 mm-es gépágyúval látták el. A fotófelderítő és távolfelderítő verziók örökre a tervezőasztalon maradtak.

1944 végére a III-birodalom már a védekezésre volt kénytelen koncentrálni erői nagy részét, ezért hirdette meg az RLM (Birodalmi Légügyi Minisztérium) az un. "Jägernotprogramm"-ot ("szükségvadász-program"). Ennek keretén belül az addig jobbára mellőzött DO-335 projekt prioritást kapott számos tervezettel szemben. A szövetséges bombázások és az egyre égetőbbé válónyersanyag-és üzemanyaghiány jelentősen késleltették az immáron nehézvadász feladatkörrel bíró gép sorozatgyártását. Mindezek ellenére az első néhány példány 1945 tavaszára készen állt a csapatpróbákra. A pilóták elismerően nyilatkoztak a "Pfeil" teljesítményéről, azonban az idő akkor már nem a németeknek dolgozott. DO-335-össel vívott légiharcról jelenlegi ismereteink szerint nincs információ. A háború utolsó heteiben egy francia vadászpilóta, Pierre Clostermann jelentette, hogy bevetése során egy szokatlan motorelrendezésű, rendkívül gyors német repülőgéppel találkozott a III. Birodalom légterében. Az ismeretlen típusú gép kitért a harc elől és még a nagy teljesítményű brit gyártású Tempest sem tudta utolérni. Clostermann így kénytelen volt feladni az üldözést. A későbbiek során a pilóta DO-335-ösként azonosította be a repülőgépet.

Fent: Egy "Pfeil" és egy P-51 Mustang légiharca. A valóságban valószínűleg nem találkozott a két típus a második világháború során...

A húzó-toló motoros konstrukció karrierjét – több más ígéretes német fejlesztéshez hasonlóan – a szövetséges erők előre nyomulása, majd a háború elveszítése törte derékba. A gyártósorok elfoglalása során az amerikaiak néhány berepülésre váró repülőgépet és számos az építés különböző fázisában lévő sárkányszerkezetet találtak. A zsákmányolt gépeket a brit és amerikai légierő szakemberei tesztelésnek vetettek alá a kapituláció után. Az angolszász pilóták hasonlóan jó véleményen voltak a gép repülőtulajdonságait illetően, mint német kollégáik. Elismerték, hogy amennyiben nagyobb mennyiségben bevetésre kerül a "Pfeil", akkor bizony nem éppen kellemes meglepetést tudott volna okozni neik.
Jelenleg már csak egy DO-335 létezik a világon, melyet a washingtoni Air and Space Museum kiálltótermében tekinthetnek meg a repülés iránt érdeklődők. A repülőgépet a restaurátorok kiváló állapotúra javították fel és korhű festéssel látták el, megbecsült darabja az amerikai tárlatnak…

A DO-335 műszaki adatai:

Hajtómű: 2db Daimler-Benz DB603A sorosmotor (2x1800 LE)

Hossz: 13,85 m
Magasság: 4,55 m
Fesztáv: 13,80 m
Üres tömeg: 7260 kg
Legnagyobb felszállótömeg: 9600 kg
Legnagyobb sebesség: 763 km/h (6500 m-en)
Utazó sebesség: 680 km/h (7000 m-en)
Szolg.csúcsmagasság: 11 450 m
Hatótáv: 2060 km (gazdaságos utazó sebesség mellett)

Fegyverzet: - 1 db 30 mm-es MK103 gépágyú
- 2 db 20 mm-es MG151/20 gépágyú
- 500 kg bombateher a bombatérben
- 2x250 kg bombateher a szárnyak alá függesztve

Szöveg, fotó, grafika: László Tamás (blog-szerző)