A "Tidal Wave" hadművelet

1943-ra a németek számára már kiderült, hogy amennyiben nem tudnak elegendő üzemanyagot szerezni harci járműveikbe, akkor a háborús vereség rémével kell szembe nézniük. A keleten elszenvedett sorozatos kudarcok miatt a kaukázusi olajmezők nyersanyagára sem számíthattak már. Hitler utolsó mentsvára a romániai Ploesti közelében lévő kőolaj-finomítók voltak, mely a III. Birodalom "fekete aranyának" egyharmadát termelte. Egy évvel korábban az USAAF bombázói már csapást mértek a komplexumra, melynek jelentősége most felértékelődött, így nagyon komoly légelhárítással igyekeztek azt megvédeni. Több tucat löveget és vadászrepülő különítményeket telepítettek a város környékére.
Jacob E. Smart ezredes felvette egy újabb támadás lehetőségét, melyben ezúttal a meglepetés ereje játszotta volna a főszerepet, mivel a tervek szerint a bombázók földközelben repülve támadták volna a célpontot. A veszélyesen alacsony magasságra azért volt szükség, hogy elkerüljék a német radarok és a vadászgépek figyelmét. A bevetésre a Consolidated B-24 Liberator repülőgépeket jelölték ki, mivel ezeknek volt megfelelő a hatótávolsága a hosszú úthoz. A hadművelet fedőneve Tidal Wave (Szökőár) lett és öt USAAF bombázó osztály (44., 93. 98., 376. és a 389.) gépeit vonták össze Líbiában. A gépeket kissé át kellett alakítani, hogy a különleges feladatot egyáltalán végre tudják hajtani, így plusz üzemanyagtartályokkal, késleltetett időzítésű bombákkal és egyszerűbb bomba-célzó készülékkel szerelték fel őket. Az akció veszélyesnek ígérkezett, ezt tudta a szövetséges hadvezetés is, de az olajfinomító annyira kiemelt jelentőségű célpontnak számított, hogy a tervezők szerint megérte a kockázatot. Azonban azt nem tudták, hogy ezalatt a németek is felkészültek…
Augusztus 1-én reggel 7 órakor elstartolt az első Liberator a Bengázi melletti támaszpontról, majd ezt követte a további 176 gép. Teljes rádiócsendet írtak elő támadás idejéig. A vadászkíséret nélküli kötelék már a bevetés első szakaszában problémákkal találta szembe magát: az egyik B-24-es motorhiba miatt kivált és kényszerleszállást hajtott végre a sivatagban, majd még néhány gép is műszaki hibát jelentett. A Földközi-tenger felett pedig a kötelékvezető bombázó esetében lépett fel valami komoly nehézség, melynek következtében az a tengerbe csapódott. Az egység élére álló Liberator (amely pont erre az esetre lett kijelölve) átvette a navigálást, de ekkor újabb gépek kényszerültek visszafordulni. A szárazföldet elérve a 2600 m-es Pindosz-hegység állta útjukat, ezen át kellett emelkedniük. Ekkor viszont sűrű felhőtakaróba repültek, és ekkor folytatódott a pech-széria. A rossz látási viszonyok miatt a gépek elvesztették egymást szem elől és a kötelék szétszóródott. Bulgária felett egy vadászgép észrevette őket és egy sorozatot lőtt az egyik Liberatorra, majd elmenekült. Ekkor már tudták az amerikaiak, hogy felfedezték őket. A problémák sorát gyarapította, hogy a 376. osztály parancsnoki gépe - navigációs hiba miatt - délnek fordította csapatát Bukarest felé. Az ottani légvédelem egyből tüzet nyitott az egységre, így már a német-román haderő számára is egyértelművé vált a támadás ténye. Az ellenség mozgósította is vadászgépeit. Az alakulat többi tagja, megtörve a rádiócsendet, értesítette az eltévedt gépeket, melyek ekkor ráálltak a célra. A finomítók körzetét elérve tovább romlott a helyzet, mivel a 93. bombázó csoport nem a terveknek megfelelően északról érkezett a célpont fölé, hanem déli irányból, ahova a legtöbb légvédelmi üteget telepítették a németek. Az alacsonyan támadó Liberatorokat elképesztő erejű támadás érte földről és levegőből egyaránt. Feladatukat tovább nehezítette, hogy az első bombák becsapódása után keletkezett sűrű füst- és törmelékfelhőn átrepülve sokszor gyakorlatilag vakon repültek. A nem megfelelő irányból érkező másik rajok pedig akadályozták saját társaikat. Egymás után zuhantak le a bombázók, némelyiküknek sikerült kényszerleszállást végrehajtania a közeli mezőkön.
Miután az utolsó repülőgép is kioldotta bombáit, a megtépázott kötelék elindult visszafelé. Útközben néhány súlyosan megrongált B-24-es Törökországban, Máltán, Cipruson és Szicíliában kényszerült leszállni. Észak-afrikai bázisukra, mindössze 92 gép érkezett vissza, ezek nagy része is olyan állapotban, hogy többé nem lehetett bevetésre küldeni őket. 310 emberük veszett oda az akció során, a személyzet több, mint 400 tagja megsérült, 108 fő esett fogságba.
A bombázás során  több finomítóban jelentős károkat okoztak, azonban ezek nagy részét néhány hónap alatt helyre hozták a németek és a termelés Románia kapitulációjáig (1944 augusztusa) folyamatos volt.

szöveg és grafika: László Tamás (blog- szerző)