A nélkülözhetetlen Gólya

Az Fi-156 Storch futárrepülőgép története

Magyar Fi-156 a keleti fronton 1943-ban...

1935-ben a német Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) pályázatot hirdetetett egy könnyű, kis helyről is fel-és leszállni képes futár-összekötő repülőgép létrehozására, mellyel adott esetben sebesültet is lehet szállítani. A felhívásra a Messerschmitt, a Siebel és a Fieseler vállalat adta be tervezetét. A részletes elbírálást követően az utóbbi modelljét hirdették ki győztesnek. Az Fi-156 Storch (Gólya) valóban kiváló repülő tulajdonságokkal büszkélkedhetett. A felszálláshoz elegendő volt mindössze 80-100 méteres akadálymentes terep, a leszálláshoz pedig akár 30-40 méteres is megfelelőnek bizonyult. A siker titka a felsőszárnyas felépítésben, a fix orrsegédszárnyakban és a speciális kialakítású fékszárnyakban rejlett. A kerekes futóműveket sítalpakra lehetett cserélni a téli üzemeltetés során. A Storch először 1936 május 24-én emelkedett a levegőbe és a berepülő pilóta már ekkor igen pozitív értékelést adott a gépről. Néhány módosítást követően egy évvel később beindították a sorozatgyártást. A második világháború legtöbb frontszakaszán láttak el vele futár- vagy betegszállító feladatokat. A repülőgép sikerét mutatja, hogy 1939-ben még a szovjetek is kértek a típusból, majd nemsokára OKA-38 jelzéssel megtervezték saját "Storch-ukat" (az orosz példány ugyanis feltűnően hasonlított a németekére). A háború alatt Franciaországban a Morane-Saulnier vállalatnél gyártották M.S. 500 Criquet néven, sőt itt elkészítették a gép csillagmotoros változatát is. A csehszlovák gyártósoron összeszerelt gépek a K-65 Cap megjelölést kapták, és még a világégés utáni években is készültek itt új példányok. Licenc alapján a romániai ICAR vállalat is épített néhány Storch-ot.
Az Fi-156-os a történelem-formálásból is kivette a részét, ugyanis egy ilyen géppel menekítette ki 1943 szeptemberében Heinrich Gerlach pilóta és Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführer, a kommandósok vezetője Benito Mussolini olasz diktátort a szövetségesek fogságából. A veszélytelennek éppen nem mondható akció során a vitorlázógépekkel érkező német elit alakulat lefegyverezte a megdöbbent őrséget, majd a Ducét a kis gépbe ültették, ami azonnal elstartolt három fővel a fedélzetén. Egy meredek fennsíkon legurulva sebességet gyűjtött a Gólya és sikeresen végrehajtotta a felszállást. Az út további része eseménytelenül zajlott. Az Fi-156-os képességeit a szövetségesek is elismerték, Montgomery tábornok is gyakran egy ilyen géppel utazott rövidebb repülései során. 1937 és 1949 között a licenc változatokkal együtt mintegy 3000 Storch-ot építettek, melyekből múzeumokban még fellelhető egynéhány, sőt a restaurált és utángyártott példányok mai napig is a repülőbemutatók állandó szereplői.
A háború során a Magyar Honvéd Királyi Légierőnél is szolgálatban állt a típus mind a keleti fronton, mind hazai hadműveletek során. Kis átesési sebessége és rövid fel- és leszálló képessége miatt a magyar katonák is nagyon szerették. A háború végén az áttelepülések során nem ritkán 6-8 fővel (!) erősen túlterhelve a fedélzetükön repültek a géppel. Elnyűhetetlenségére példa az is, hogy egy alkalommal vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós – a kiváló vadászpilóta – egy gumiabroncsok nélküli példánnyal szállt fel (a felniken gurulva) és menekített ki civileket az egyik oroszok által fenyegetett repülőtérről…
A háború utáni években már csak egy hírmondója maradt a típusnak, egy csehszlovák K-65-ös, melyet az újonnan szerveződött légierő repült, majd vitorlázó-vontatásra használták leselejtezéséig.

Szöveg és kép: a szerző (alsó képen a szerző makettje)

Műszaki adatok: